Szerencsétlen szakítás és a ruhabolt sorsa

A barátnőm nehéz időszakon megy most keresztül, felbontotta az eljegyzését a párjával, vagyis most már csak volt párjával. Hosszú évek óta voltak együtt, de az utóbbi időben több nehézségük és támadt és végül az elválás mellett döntöttek. Egy ilyen helyzet önmagában nagyon szomorú és nehéz, de ebben az esetben különösen bonyolult volt a folyamat, mert a barátnőm tavaly indított egy ruhás vállalkozást és a cégében a párja is jelentős szerepet töltött be. Mivel különváltak útjaik, ezért értelemszerűen cégmódosításra volt szükség, hogy a ruhabolt és a mögötte álló cég munkája zavartalanul folyhasson tovább, ne legyen továbbra is a barátjához kötve. Hihetetlenül fontos ez a cég a barátnőmnek, nem csak a megélhetését jelenti, hanem az álmait, az egész élete munkáját és a szenvedélyét is. Mindig is imádta a divatot és amikor belevágott ebbe a merész vállalkozásba, legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy egy éven belül sikerre viszi és meg tud belőle élni. Pedig ez a helyzet. Ruhaüzlettel rendelkező nőhöz illően mindig kifogástalan a megjelenése, az alapdaraboktól kezdve a különleges szabású és mintájú ruhákig minden megtalálható a gardróbjában és én is mindig kapok tőle egy-egy gyönyörű ruhát. Bár nem a ruha teszi az embert és nem (csak) a külső számít, azért szeretünk adni magunkra és kiöltözni egy-egy alkalommal. Magunkért is megéri kiöltözni, sokkal jobban érzi magát az ember, ha belenéz a tükörbe és egy csinos nő néz vissza rá, mintha csak magára kap valamit. Egy jól megválasztott ruha magabiztosságot ad minden nőnek.

Hogyan is kezdjük el a cégmódosítást?

A cégalapítás is kicsit körülményesen ment a barátnőmnek, nem volt hasonló tapasztalata még, hiszen sosem vágott bele ilyesmibe, de azért megbirkózott vele. Ez volt a helyzet a cégmódosítással is, segítségül hívta mindannyiunk legjobb barátját, az internetes keresőt és a cégmódosításra kidobott találatok böngészésébe kezdett. Jó barátnőhöz illően természetesen végig támogattam a folyamat alatt, de szerencsére békében váltak el a párjával, úgyhogy a párja nem okozott semmilyen gondot vagy gördített akadályokat a módosítások elé. A Cégmódosítás akár 0 Ft + székhelyszolgáltatás | topcegalapitas.eu hívószavak mindkettőnk figyelmét megragadták, úgyhogy meg is néztük a weboldalt és a barátnőm eldöntötte, hogy nem keresgél tovább, hanem megkeresi ezt a céget a teendőkkel. Először annak jártunk utána, hogy mi lesz a cégmódosítás menete, milyen lépéssel kell kezdeni. Persze ehhez fel is hívhattuk volna az ügyfélszolgálatot, de mivel részletesen le volt írva a honlapon az egész procedúra, ezért nem hívogattuk feleslegesen a céget.

Cégmódosítás lépésről lépésre

Az első lépés a cégmódosításnál a telefonos megkeresés, úgyhogy nem úsztuk meg a telefonálgatást. Miután ez megvolt, az emailben történő megkeresés következett, vagyis a cég elküldte a barátnőmnek a tájékoztatót az egész folyamatról és az illetékekről is. Egy cégmódosítás nagyjából 20.000 Ft-ba kerül, ez elsőre kicsit magas összeg volt nekem, de ha azt nézzük, hogy egyszeri alkalom, akkor azért nem olyan vészes a helyzet. Miután alaposan átolvasta a tájékoztató emailt a barátnőm, elküldte a módosításhoz szükséges adatokat, majd megbeszélésre került egy személyes találkozó. Mindkettőnket kellemesen meglepett, hogy milyen hamar nyélbe tudtuk ütni a találkozót, vagyis inkább csak a barátnőm, mert nem mentem vele. Nagyon becsültem a párjában, hogy végig támogatta a barátnőmet, készségesen megadta a szükséges adatait és elkísérte a találkozóra is.

A személyes megbeszélést és aláírást az iratok cégbíróságra történő beadása követte, vagyis az a lépés, melynek során az állam felé is jelzi a cég, hogy mit szeretne módosítani a jelenlegi felálláson. A megadott határidőn belül a cégbíróság intézkedett is, bejegyezte a változtatásokat, majd értesítette a barátnőmet, hogy minden rendben, megtörténtek a szükséges módosítások. Az egész folyamat viszonylag gyorsan lezajlott, nem kellett semmilyen döntésre vagy papírra várni hetekig. Ez megkönnyítette a szakítást is és a ruhaüzlet zavartalan működését is elősegítette. Bár én csak kívülállóként figyeltem a folyamatot, megtanultam a cégmódosítást lépéseit; ki tudja, talán egyszer még hasznos lesz. Bár ahhoz először alapítanom kellene egy céget, de ahogy nézegettük, abban is tud segíteni a Topcégalapítás.

Milyen változások következhetnek be egy cég életében?

És hogy mit lehet módosítani egy cégen? Rengeteg mindent, legalábbis én így éreztem, amikor végig böngésztem a listát. A barátnőm esetében az ügyvezető személyét érintette a változás, de lehetett volna változás az ügyvezető vagy a tagok adataiban, a cégnevet is megváltoztathatta volna, a telephelyet vagy székhelyet, a tevékenységi körökkel kapcsolatos változást is be lehet jegyeztetni, vagy felügyelőbizottsággal kapcsolatos változást, esetleg a tagok ki- vagy belépését. Egyszóval sok dolgot lehet változtatni egy cégen és ha több változás is érik már, akkor érdemes összevárni azokat és egyben leadni mindet, mert így az eljárás költségein és az ügyvédi munkadíjon is lehet spórolni. Ez a barátnőm esetében nem volt releváns, hiszen nála mindössze egyetlen változás történt, de érdemes ezt megjegyezni a jövőre nézve.

Majdnem teljesen online zajlott az egész procedúra

Az egy órás személyes megjelenés és egyeztetés, aláírás kapcsán kifejezetten hálás volt a barátnőm, hogy csak egyetlen alkalomra korlátozták az egész fázist, mert bár jó viszonyban váltak el, azért nem volt neki annyira kellemes a volt vőlegénye mellett ücsörögni és a helyzetet magyarázni egy teljesen idegen embernek. De szerencsére tényleg csak egyszer kellett személyesen intézkedni, minden más elektronikusan ment, ami azért el is várható manapság. Egy ügyvéd képviselte a barátnőmet a cégbíróságon, így nem neki kellett személyesen jelen lennie vagy beadványt írnia; miután megvolt az eredmény, azonnal értesítette is a barátnőmet emailben a fejleményekről és a sikeres módosításokról. Úgyhogy a cégmódosítást majdnem teljesen otthonról bonyolította a barátnőm, nem sok személyes jelentlétet kívánó teendője volt vele.

Egy céggel csak a baj van?

Elgondolkodtatott a barátnőm példája, aki nem félt belevágni egy saját cég alapításába és vezetésébe, kitartóan dolgozott az álma megvalósításáért és kiművelte magát az üzleti dolgokból és folyamatokból. Csodálom a kitartását és elszántságát, mert nekem ez sosem működött volna. Én tipikus beosztott vagyok, nem szeretek a magam ura lenni, azt szeretem inkább, ha valaki megmondja, mi a feladat, én azt megcsinálom és kész, a munkaidő végén felállok az asztaltól. Ez egyáltalán nem így van, amikor az ember a saját főnöke is egyben, mert akkor nincsen hétvége, ünnepnap vagy szabadság – hiszen, ha te nem teszel a sikerért, más nem fog. Úgyhogy összességében nagyon időigényes és fárasztó egy saját vállalkozás vagy cég irányítása, de mindenképpen megéri azoknak, akik olyan beállítottságúak, mint a barátnőm. Én nem alapítanék saját céget, mert nagy valószínűséggel nem lenne nyerséges és sikeres, de akinek van hozzá érzéke és elszántsága, annak érdemes kipróbálnia ezt a megélhetési formát.

Cégmódosítás akár 0 Ft + székhelyszolgáltatás | topcegalapitas.eu